Búcsú egy tanítványtól

2017.12.02 18:32

Búcsú egy tanítványtól

 


Nem szeretnék olyan lenni, mint bizonyos újságok sokat sejtető szalagcímei, de nem jut most kifejezőbb mondat címként az eszembe.
Senki ne ijedjen meg, jól van a tanítványom, „csak” új életet kezd, másik városban, másik munkahelyen, így sajnos már nem tudjuk összehangolni az időnket, nem tudunk tovább együtt tanulni.

Olyan fura érzés ez. Az egyik szemem sír, mert „elveszítek” valakit, aki egy év alatt az életem részévé vált, a másik viszont nevet, mert alapvetően minden változás jó, és valahol talán kicsit a „jó némettanárságom” bizonyítéka az, hogy a tanítványom kezét elengedve tudom, hogy meg fogja állni a helyét, nem fogják már eladni – ahogy szokták ezt mondani.
Á, nem megy ez! Ennyi év után is mindig nehéz elköszönni valakitől, akinek pedig elvileg „csak” a tanára vagy.
DE én hiszek abban, hogy egy jó tanár-diák kapcsolatban tanérként nem csak egy tudást átadó személy vagyok, a másik pedig nem szimplán a befogadó fél. Ha szerencsések vagytok, és van kémia köztetek, ez a kapcsolat ennél sokkal többről szól.

Ilyen kis apró momentumokra gondolok, mint például:

Olyan jó érzés úgy kelni, hogy örömmel dobom le hab testemet a gép elé, mert nyitott, lelkes, őszinte ember vár a másik oldalon, aki megbízik bennem és szeret velem tanulni. Várom az órát, és ahogy előző nap a házik átküldésekor jelezte, ő is örül, hogy holnap együtt dobhatjuk be magunkat, hogy feltárjuk a német nyelv szépségeit. ;-)
Az sem utolsó érzés, amikor óra végén megjegyzi, hogy nagyon élvezte az órát, feldobtam a napját, és várja a következő alkalmat. ;-)

Jó, nem mindig ilyen rózsaszín ám minden. Csak majdnem! ;-) Előfordul, hogy éppen rossz napja, napunk van, és ezt is ki tudjuk beszélni – ilyenkor kicsit várhat a melléknévragozás, a szókincsbővítés – németül beszélünk ilyenkor is, ez is gyakorlás, sőt… És ha ügyes vagyok, sikerül kizökkentenem ebből az állapotból. (És fordítva ;-) )
Tudtomra adja, ha valamit nem ért, én lelkesen elmagyarázom azt, és annyira őszinte is lehet ez a kapcsolat (és KELL is, hogy az legyen), hogy ha lelkes magyarázatomat nem érti, jelzi azt felém, és akkor ugyanolyan lelkesen, de tök más megközelítésből próbálok rávilágítani az adott kérdésre.

Kaptam már selfiet tanítványtól a nyár közepén, amit egy távoli helyen készített, és valami miatt eszébe jutottam. Postán meglepi csomagot, pár kedves írott szó kíséretében, amit azóta is mindig elolvasok, ha rossz napom van.

Érkezett már egy sikeres nyelvvizsga bizonyítvány fotó a telómra – éppen autóban ültem, még jó, hogy épp lezárt sorompó előtt, így nem veszélyeztettem senkit – csak a kislányom nem értette, miért bőgök, hiszen a vonat várása nem egy nagyon megható érzés. Akadnak ilyen momentumok az életemben, ezeknek nagyon örülök, és nagyon hálás is vagyok értük.

Nehéz ezt megfogalmazni… Egyszerre vagyunk egymás tanítói, nagyon jó ismerősei, pszichológusai. És vagyok olyan szerencsés, hogy sok ilyen tanítvány van az életemben. Amikor elválok egy ilyen embertől, mindig gombóc van a torkomban, és bölcs mondásokat puffogtatok magamnak megnyugtatásképp.
Annak örülök, hogy kereszteztük egymás útját, hogy tanulhattunk egymástól. És abban biztos vagyok, hogy ha nem is tudunk napi szinten kapcsolatban maradni, tudni fogunk egymásról…

Szerintem ilyen is lehet egy jó tanár-diák viszony. Szerinted?


 

 

Elérhetőség

Lupán Német Online info@lupannemetonline.com